A csempészkirály fia

1.

 

Anyám nagyot nyög a kisszobában, és a világra pottyanok én a pincehűvös Tornio-völgyben 1944. június 26-án, hétfőre virradóan, a Szent Iván napját követő első munkanapon. A sarkkörtől 7 mérföldnyire északra az éjszakák világosak és madárdaltól hangosak. Az udvaron a megszelídített varjú élelemért károgva kuncsorog ennivalót saját maga és a malac számára, mely alig egy héttel korábban érkezett ponyvás kocsin. Késik ugyan a nyár, de tíznapnyi derült idő és meleg elegendő volt, hogy Szent Iván táján a zelnicefákat is virágba borítsa, illatuk a határfolyó mindkét oldalán eláradt.

Apám, Otto, a csempészkirály, álnevén Hegyesorr, Sieppijärviből érkezik. Most éppen jó adag Kron zacharintablettán adott túl meg tíz zsáknyi pörkölt Minas és nagyjából ugyanannyi Santos kávén. Apa ettől némileg gazdagnak érezi magát, és ugyanakkor büszke arra, hogy ő valódi kávét árul, nem holmi silány pótlékot.

A csempészkirály élvezi a nyár sokféle illatát, amellyel a határmenti szél beborítja a ritkás erdőt. Mocsári hamvas szederből jó termés ígérkezik. Mocsaras vidéken jár, és a nyáreleji virágok párája már-már elbódítja. A mocsárban egy eltévedt német katonára lel, konyakot vesz tőle. Jól fog az ajándékba, akár a vámosoknak, ha bal lábbal keltek, akár a bábának, hogy a világra segítse a következő gyermeket. A csempészkirály felesége ugyanis a negyedik gyermekét várja. A fiatal párnak van már két idősebb lánya s egy fia; most ismét fiún lenne a sor. Otto mindössze harminckét éves, a felesége pedig huszonnyolc. Sok fiúk, lányuk születik még bizonyára. A Tornio-völgyben ekkor még ismeretlen bármiféle, gyermekáldást korlátozó, ördögi praktika.

Ő maga csempészkirályként nem hívő, de istentagadónak sem mondható. Élete a csempészet, és életfilozófiája a csempészfilozófia. Amiben hisz, az „az egyetlen és oszthatatlan emberiség, mindenféle portékák, csecsebecsék és emberek szabad mozgása minden határon át”.

A csempész sosem a határok mentén gondolkodik, hanem a határokon átívelően, számára a határ nem egy vonal, nem a cár tollvonása, hanem afféle hátsó kisszoba, ahol találkozni lehet és üzleteket kötni. Itt nem szerződéseket írnak alá, hanem csak egymás markába csapnak. Ahol pedig kéz a kézzel találkozik, ott van a határ harmadik szobája, amelyet az egyezségkötés kisszobájának neveznek. Pecsét és a toll nem több itt csempészárunál. A szerződés pedig mindig személyes. Itt nem az a kérdés, miben egyeztél meg, hanem, hogy kivel. Mély és nagy gondolat az, ami itt megszületett: a határ eszméje, filozófiája.

A vámiroda szobája választóvonal, teli pecsétekkel és papírokkal, űrlapokkal és paragrafusokkal, amelyekre másnak nincs szüksége, csak a vámos uraknak, kopóknak, akik efölött az ördögi határ fölött őrködnek. Itt, az Isten földjén a vám demarkációs ördög. Torlaszt emel, és testvértől elválasztja a testvért. A csempész azonban összeköt, nem elválaszt. Aki elfogadja a vámot, a határt, az az Ördöggel cimborál. Úgy bizony, ha a vámos nem háromszemű: aki két szemével figyel, a harmadikat pedig behunyja.

Apám született mesemondó. Hallgatom, és mindent pontosan az eszembe vések, nehogy bármi is elvesszen. Anyám a lestadiánus énekeskönyvbe jegyzi be a dolgokat anilin tintával, a Sion dalai és zsoltárai címűbe. Ott áll benne az is svédül, hogy „Vi har flyttat till eget hem den 10 november 1939” (Saját házunkba költöztünk 1939 november 10-én). Azt is beleírta ékes finn nyelven, hogy nővére, Aino és családja ide menekültek 1944. október 6-án, és hogy a németek a húga házát október 18-án felgyújtották. Svédül jegyezte fel, hogy: „Det blev fred i världen den 7 mai 1945” (1945. május 7. – Béke van újra a világban.).

Születések, halálesetek, háborúk és békekötések sorakoznak szép rendben az albumokban és az újságkivágásos füzetekben, amelyeket Wiskadal, Oskar Ahrén, valamint Åhlen és Holm kereskedéseiből rendelt.

Már anyám is bizonyára tudatosan gazdagította a család legendáriumát, ezért hagyta azokat a tintanyomokat papíron, abban reménykedve talán, hogy valaki egyszer majd észreveszi és elolvassa őket. Anyám írásművészetét hite határozza meg. Azért mesél csak a mindennapokról.

 

Bengt Pohjanen: A csempészkirály fia. Ford. M. Bodrogi Enikő

Kategoria(t): LITERATURE/KIRJALISUUTTA. Lisää kestolinkki kirjanmerkkeihisi.

Vastaa

Sähköpostiosoitettasi ei julkaista. Pakolliset kentät on merkitty *